Vasárnapi beszélgetés rovatunkkal folytatjuk műsorunkat, amelyben a Zsigabá 90 emlékkiállítás megnyitóján készült felvételünket sugározzuk. Palocsay Zsigmond költő, hegedűtanár november 2-án töltötte volna 90. életévét. Örökösei ennek alkalmából szerveztek emlékestet november elején a Györkös Mányi Albert…
Posts Published byagnus
Credo 2025-11-22
Áhítat- ApCsel 4,1-12 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Kovács Tibor, a Magyarországi Körösladányi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: 70 történet a börtönről és a barátságról –…
Terényi Ede könyvbemutató
Az 5. Opera Napok megnyitóján mutatták be Terényi Ede önéletrajzi könyveit. A romániai zeneszerzés egyik legmeghatározóbb alakja 90 éve született Marosvásárhelyen, de Kolozsváron tanult és tanított. A könyveiről és életéről egykori tanítványa, dr. Csákány Csilla,…
Az erdélyi magyar tudomány és a társadalom szolgálatában Arcképcsarnok kiállításmegnyitó
Gróf Széchenyi István és gróf Mikó Imre tekintetével kísérve ünnepelhették a magyar tudományosságot és az erdélyi közösség szellemi örökségét Arcképcsarnok kiállításmegnyitó által a Művészeti Múzeumban november 20-án. A kiállításról készült összeállításunkat hallhatják az elkövetkező percekben….
Credo 2025-11-21
Áhítat- ApCsel 3,11-26 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Kovács Tibor, a Magyarországi Körösladányi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: 70 történet a börtönről és a barátságról –…
Jövő Hangjai – Szakács Erika
Szakács Erika nyárádszentbenedeki származású fiatal énekesnő. 2023-ban megnyerte a The Voice Magyarország tehetségkutatót. Korábban az X-Faktorban is feltűnt, és már fiatalon komoly szakmai elismerést szerzett rendkívüli hangjával és színpadi jelenlétével. Jelenleg zenei karrierjét építi, célja,…
5. Opera Napok
November 20-án ünnepélyes megnyitó keretein belül 5. alkalommal útjára indítják a kolozsvári Magyar Opera Napokat. Az esemény múltjáról, az idei programokról és előadásokról Szép Gyula operaigazgatót kérdeztük. Riporter: Albert Mária Agnus Rádió · Aktuális –…
Credo 2025-11-20
Áhítat: Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 15 fejezetének az 12-21 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Bodnár Róbert, a magyarországi Tuzséri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: 70…
Zöld Percek – Lesz hó?
November végéhez közeledve sokunkban felmerül a kérdés: vajon számíthatunk-e idén hóra? Van esély a fehér karácsonyra, vagy a megszokott, enyhébb ünnepi időjárás vár ránk? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Bartók Blanka egyetemi adjunktussal, akivel…
Zenélő Köntös – Muszorgszkij – Ravel: Egy kiállítás képei
Egy kézen meg lehet számolni azokat a zeneműveket, amelyekért csak az nem rajong, aki sose hallotta őket. Ezek közé tartozik az Egy kiállítás képei, amelyet Muszorgszkij komponált zongorára, Ravel pedig meghangszerelte. A mai Zenélő köntösben…