A Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál nyitotta meg az adventi várakozást Kolozsváron, amelyet 24. alkalommal szervezett meg idén is az IKE. Közös éneklés, koncertek, adventi vásár és gyereksarok várta a hangolódni vágyókat, fellépett az…
Posts Published byagnus
50 éve működik Kolozsváron a finn szak
50 éve indult el a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karon a Finn Nyelv és Irodalom Lektorátus. A finn nyelv oktatása, ösztöndíjas lehetőségek, a finn kultúra felfedezése, megismerése és továbbadása fontos céljává vált dr. Molnár-Bodrogi Enikő egyetemi…
Szempontok – Elköteleződés nehézségei
Az elköteleződés valami mellett nehéz lehet, mert félünk attól, hogy valamiről lemaradunk, pedig az nem azt jelenti, hogy a lehetőségeink szűkülnek. A stabilitás fontos része az életünknek, mégis nehezen találjuk meg. Mai Szempontok rovatunkban az…
Jövő Hangjai – Kis-Lukács Bernadett
Kis-Lukács Bernadett kiskorától kezdve énekelt minden egyes percben. Az álma mára valóság lett. A Jövő Hangjai című műsorunk vendégeként, Kis-Lukács Bernadett, a Kolozsvári Magyar Opera tagjaként mesél gyerekkori álmáról, a valóságról, az előadói művészi, énekesi…
Református fiatalok közössége Krisztusért – Algyógyon találkoztak az ifjúsági előadók
Az Algyógyi Ifjúsági Központban találkoztak novemberben az egyházmegyék ifjúsági előadói, hogy átbeszéljék az Ifjúság Évének programjait és az IKE (az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége) stratégiai céljait. Apetroae Lucas ügyvezető igazgató az IKE küldetéséről, Pap…
Írj, hogy kifejezd önmagad
Közelebb kerülni önmagadhoz kreatív írásgyakorlatok által. Erre adott lehetőséget a felnőtteknek szóló expresszív gyakorlati és interaktív írásterápiás műhelyfoglalkozás, amelyet havi rendszerességgel tartottak csütörtökönként a Kolozs megyei könyvtár Multikulturális részlegén, dr. Mikola Emese írásterapeuta vezetésével. A…
Zenélő Köntös – Advent 1. vasárnapja
Az adventi várakozás időszakát a Zenélő köntös Bachnak egy olyan kantátájával indítja, amelynek hajszálgyökerei a kereszténység kiemelkedő pilléreit fonják körül. Szerkesztő: Nagy Ibolya Agnus Rádió · Zenelo kontos – 20251130 – Advent 1. vasarnapja
Karácsony szellemében
Karácsony Szellemében címmel szerveztek zenés előadást, amelyenek a Kolozsmonostori Református Egyházközség adott otthont. A kultúrákon, felekezeti hovatartozáson és nemzetiségen áthidaló eseményről a házigazda, a közösség lelkésze Gede Csongor beszélt, érintve a karácsonyra való hangolódás fontosságát…
Viselj gondot rám!
Viselj gondot rám! névvel immár negyedik alkalommal szerveznek jótékonysági adventi vásárt Kolozsváron. A kezdeményezésen akárcsak az eddigi években, idén is részt vesznek a kolozsvári és a Kolozsvár környéki tanintézmények. A részletekről Oláh Emese alpolgármester asszonnyal…
Szempontok – Önállósodás
Szempontok rovatunkban arról beszélgetünk, hogy miért is nehéz folyamat az önállósodás, milyen nehézségek kerülhetnek az útba. Szerkesztő: Lukács Orsolya Agnus Rádió · Szempontok – Önállóság