Áhítat- A Zsidókhoz írt levél 12 fejezetének a 1-3 terjedő versei alapján szól hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin Kiadó kiadásában megjelent Tóth-Máté Miklós: Öt kenyér és…
Date Archives január 2026
Jogosítvány a jövőhöz
Idén is meghirdették a Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű programot, melyért a Közösségért Alapítvány felel és amelyet a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból finanszíroznak. Mai összeállításunkban erről a programról kérdeztük András Imre ügyvezetőt. Riporter: Albert…
Keresztény Élet 2026-01-06
Áhítat – Lukács evangéliuma 1,39-45 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Új év, új kezdet, új üzenetek: beszélgetés Somogyi Botonddal, az Üzenet főszerkesztőjével. Müsorunkban az…
Szabadság a hegyen
Tavaly ősszel, a Filmtettfeszten mutatták be a Szabadság a hegyen című dokumentumfilmet. A film a Románia központi részén kialakult „hegyi meccsnézési” szokásokról szól. Miután a 80-as években a Ceaușescu-diktatúra egyetlen televíziója, a kizárólag propaganda és…
S. O. S. – Év végi visszatekintés 2025-re
Válogatás az elmúlt év legfontosabb beszélgetéseiből: Hajléktalanság Kolozsváron: Segítségnyújtás és sorsok az utcán – Vámos Tibor jogász-pszichológussal. Bántalmazás ellen: Hogyan figyeljünk oda és segítsünk? – Sebestyén Erika szakemberrel. Esély a méltó életre: Újraindult az Estuár…
Keresztény Élet 2026-01-05
Áhítat – Lukács evangéliuma 15,11-16 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa. Az Evangéliumi könyvkiadó kiadásában…
A gombák világa Sebestyén Árpáddal
Mai aktuális összeállításunkban Sebestyén Árpád gombásszal beszélgetünk, aki rengeteget tud ezekről az érdekes élőlényekről, a gombákról. Mesél egyes gombafajták szezonjáról, a gombamérgezésről és arról, hogy ilyenkor mi a teendő és arra is fény derül, hogy…
Credo 2026-01-05
Áhítat – A János evangéliuma 2 fejezetének 1-10 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Berta Zoltán, a magyarországi Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: 70 történet a…
Fergetes újévi koncert a 100 Tagú Cigányzenekarral
Maneszes Márton énekes, a Hungarikum Kavalkád kulturális márka megálmodója és megvalósítója lesz a műsorvezetője a január 4-én Kolozsváron, majd január 5-én Marosvásárhelyen szervezett Fergeteges újévi koncertnek. Karrierjének indulásáról, majd a különböző zenei kultúrákat egyesítő újévi…
Credo 2026-01-02
Áhítat – A János evangéliuma 1 fejezetének 14-18 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: 70 történet a börtönről…