Advent második vasárnapján a Zenélő köntösben John Dowland lantmuzsikájával követjük nyomon a genti katedrális szárnyasoltárának viszontagságait és csodás megmeneküléseit. Szerkesztő: Nagy Ibolya Agnus Rádió · Zenélő Köntös – Advent 2. vasárnapja
Date Archives december 2025
Abigél a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Szabó Magda Abigél című regényének színpadi változatát tekinthetik meg a nézők a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, amelynek bemutatóját december 13-án tartják a színház nagytermében. A musical sajtótájékoztatóján Eszenyi Enikő rendezővel beszélgettünk a darabhoz fűződő kapcsolatáról,…
Elstartolt a Télitáborra való jelentkezés
Elindult a jelentkezés a tizenharmadik alkalommal megszervezett Télitáborba. A témája hívogató: Félretéve Istennek. Szeretettel és nyitottsággal várják a jelentkezőket a Télitábor szervezői: a Pulzus munkatársai. A hagyományaikhoz híven a Hidegszamoson lévő missziós táborhelyen szervezik meg…
Várom az Urat Kolozsváron
A Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál nyitotta meg az adventi várakozást Kolozsváron, amelyet 24. alkalommal szervezett meg idén is az IKE. Közös éneklés, koncertek, adventi vásár és gyereksarok várta a hangolódni vágyókat, fellépett az…
50 éve működik Kolozsváron a finn szak
50 éve indult el a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karon a Finn Nyelv és Irodalom Lektorátus. A finn nyelv oktatása, ösztöndíjas lehetőségek, a finn kultúra felfedezése, megismerése és továbbadása fontos céljává vált dr. Molnár-Bodrogi Enikő egyetemi…
Szempontok – Elköteleződés nehézségei
Az elköteleződés valami mellett nehéz lehet, mert félünk attól, hogy valamiről lemaradunk, pedig az nem azt jelenti, hogy a lehetőségeink szűkülnek. A stabilitás fontos része az életünknek, mégis nehezen találjuk meg. Mai Szempontok rovatunkban az…
Jövő Hangjai – Kis-Lukács Bernadett
Kis-Lukács Bernadett kiskorától kezdve énekelt minden egyes percben. Az álma mára valóság lett. A Jövő Hangjai című műsorunk vendégeként, Kis-Lukács Bernadett, a Kolozsvári Magyar Opera tagjaként mesél gyerekkori álmáról, a valóságról, az előadói művészi, énekesi…
Református fiatalok közössége Krisztusért – Algyógyon találkoztak az ifjúsági előadók
Az Algyógyi Ifjúsági Központban találkoztak novemberben az egyházmegyék ifjúsági előadói, hogy átbeszéljék az Ifjúság Évének programjait és az IKE (az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége) stratégiai céljait. Apetroae Lucas ügyvezető igazgató az IKE küldetéséről, Pap…
Írj, hogy kifejezd önmagad
Közelebb kerülni önmagadhoz kreatív írásgyakorlatok által. Erre adott lehetőséget a felnőtteknek szóló expresszív gyakorlati és interaktív írásterápiás műhelyfoglalkozás, amelyet havi rendszerességgel tartottak csütörtökönként a Kolozs megyei könyvtár Multikulturális részlegén, dr. Mikola Emese írásterapeuta vezetésével. A…
Zenélő Köntös – Advent 1. vasárnapja
Az adventi várakozás időszakát a Zenélő köntös Bachnak egy olyan kantátájával indítja, amelynek hajszálgyökerei a kereszténység kiemelkedő pilléreit fonják körül. Szerkesztő: Nagy Ibolya Agnus Rádió · Zenelo kontos – 20251130 – Advent 1. vasarnapja