Agnus Rádió

Credo 2025-02-28

Áhítat – A Lukács evangéliuma 11 fejezetéből 5 – 8 terjedő versek alapján szólt Isten igéje Bodnár Zsolt, a Magyarországi Szamosbecsi, Szamostatárfalvai és Komlódtótfalui Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből az Ébredj fel című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Sweinitz Gyula

A Kolozsvár Társaság kincsteremtő polgárai előadássorozat keretében került bemutatásra Sweinitz Gyula honvédőrnagy élete, munkássága, tevékenysége. A honvédőrnagy rejtélyes, de annál mozgalmasabb életéről Horváth Csaba történész tartott vetített képes előadást. A bemutató után őt kérdeztük.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-02-26

Áhítat – A Zsoltárok könyve 61 fejezetéből 1-5 terjedő versei alapján szólt Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Hálával áldozzál van próféta Izraelben című könyvből a Mikor úszik a fejsze a vízen című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Gutenberg első nyomtatott Bibliája kapcsán

A nyomtatott betű mindenfajta tudásnak a kapuja, és Gutenberg találmányának köszönhető, hogy ez a kapu mindenki számára kinyílt. Első nyomtatott könyve a Biblia volt, az 1286 oldalt kitevő művön február 23-án, 1455-ben kezdte el a munkát. Ennek a titáni tettnek állít emléket bibliai tárgyú zeneművek egy csokrával a Zenélő köntös mai műsora.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Apáczai 400

A Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum ebben az évben ünnepli névadójának, Apáczai Csere János születésének a 400. Évfordulóját. Ennak a jubileumi évnek alkalmából az iskola egész évben programokat, tevékenységeket szervez a diákok de a külsős közösség számára is legyenek azok az iskola tanárai, volt diákjai, a tanulók szülei vagy akár a kolozsvári közösség bármely tagjai. Az iskolában ezen a héten zajlanak az Apáczai Napok, melynek megnyitóján, február 24-én egy pódiumbeszélgetésre került sor Miért lett iskolánk névadója Apáczai címmel. A beszélgetés után először a moderátorral, az iskola volt diákjával Vallasek Júliával, majd az iskola igazgatójával Vörös Alpárral beszélgettünk. Mai összeállításunkban ezt hallhatják.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Credo 2025-02-26

Áhítat – A Lukács evangéliuma 10 fejezetéből 25-37 terjedő versek alapján szólt Isten igéje Bodnár Zsolt, a Magyarországi Szamosbecsi, Szamostatárfalvai és Komlódtótfalui Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből a Szírének éneke című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

33. kolozsvári Mátyás Napok a kincses városban

Harmincharmadik alkalommal szervezték meg a kolozsvári Mátyás Napokat a kincses városban. Három napon keresztül különböző előadásokon és reneszánsz zenés esteken vehettek részt az érdeklődők. Dr. Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense előadást tartott Hunyadi János, avagy ad fontes címmel február 24-én. A továbbiakban a történésszel, dr. Lupescu Raduval, beszélgetünk Hunyadi Jánosról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2025-02-25

Áhítat – A Lukács evangéliuma 10 fejezetéből 21-24 terjedő versek alapján szólt Isten igéje Bodnár Zsolt, a Magyarországi Szamosbecsi, Szamostatárfalvai és Komlódtótfalui Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből a Hívő hitetlenség című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.