A kolozsvári közönség által jól ismertek ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós munkái. A szerzőpáros az Ifjú Barbárok és a Janovics előtt Debrecenben, majd a Vígszínházban is színre vitte Arany János életét. A produkció…
Date Archives november 2024
Credo 2024-11-19
Áhítat – A 8 Zsoltár versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből Kincsek Birodalma…
Keresztény Élet 2024-11-18
Áhítat – Rómabeliekhez írt levél 7 fejezetének a 7-13 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Kusnyér Lászlóné, magyarországi református lelkipásztor áhítatán keresztül. Keresztyén híreink rádiónk munkatársa, Ferencz Amália tolmácsolásában hangzottak el. A Kálvin kiadó…
A törökvágási gyülekezet gyermekkórusa
Idén indította útjára hivatalosan is gyermekkórusát a kolozsvári törökvágási református egyházközség. Az első alkalomra november 3-án, vasárnap 19:00 órától került sor és igencsak nagy érdeklődésnek örvendett az ötlet. Krasznai Noémi, a gyülekezet kántorának vezetésében indult…
Credo 2024-11-18
Áhítat – 2 Mózes 20 fejezetének 17 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Gede Csongor, a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből…
Credo 2024-11-16
Áhítat – Rómabeliekhez írt levél 9 fejezetének a 1-13 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Kusnyér Lászlóné, magyarországi református lelkipásztor áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből…
Szempontok – Megbocsátás
Műsorunk mai témája a megbocsátás. Szerkesztő: Lukács Orsolya agnusradio.ro · Szempontok 20241115 Megbocsatas
Fedezd fel Kalotaszeg csodáit a képzőművészet világában!
Betekintés Kalotaszeg csodáiba című kiállítást tekinthették meg a kincses város érdeklődői a Mathias Corvinus Collegium kolozsvári székhelyén. Kalotaszeg témájú festmények, szobrok által bontakozott ki a helyi művészek tehetsége és a térség kulturális gazdagsága. A kiállításról…
Credo 2024-11-15
Áhítat – Rómabeliekhez írt levél 8 fejezetének a 31-39 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Kusnyér Lászlóné, magyarországi református lelkipásztor áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Móray Inke: A Lélek virágoskertje című könyvből…
SzemLéllek – Virág Tímea Helga
SzemLéllek műsorunk vendége Dr. Virág Tímea Helga, jelenlegi főállású édesanya, plasztikai sebész rezidens. Megtudjuk tőle, hogy milyen úgy iskolába járni, hogy édesapánk a tanítóbácsi, de arról is hallhatunk, hogy milyen, amikor ikertestvéreink vannak. Kérdeztük hétköznapjairól,…