Szempontok rovatunk mai témája a csapatmunka.
Szerkesztő: Lukács Orsolya
Szempontok rovatunk mai témája a csapatmunka.
Szerkesztő: Lukács Orsolya
Megszülettek a Com’On Kolozsvár projekt idei eredményei. Idén 45 ötlet kerül megvalósításra a következő két hónapban, 45 fiatalokból álló csoport kezdeményezését szavazta meg a kolozsvári közösség. A Com’On Kolozsvár projektről, jelentkezésről, ötletekről illetve a jövőben felmerülő újdonságokról is beszélgettünk Farkas Andrással, a PONT csoport stratégiai igazgatójával.
Riporter: Albert Mária
Áhítat- A János apostol első levele 5 fejezetének a 14 és 15 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Könyörülj Rajtam Kegyelmeddel című rész negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Következő SzemLéllek c. műsorunkban Visky Annával, a PULZUS egyik alapító tagjával beszélgettünk gyerekkoráról, hitéről, hivatásáról és megtéréséről. Megosztotta velünk brüsszeli élményeit, a párválasztással kapcsolatos gondolatait, és számos egyéb érdekes témát érintettünk. Tartsanak velünk!
A műsor a Kolozsvári Városi Tanács támogatásával készült.
Szerkesztő: Kecskés Csaba
Hetedik alkalommal szervezték meg az idei TeSó-tábort, a Kolozsvári Tirannosz Ház egyetemista fiú bentlakásában október 3-6. között. A négy napos tábor áhítatokat, előadásokat, csoportos beszélgetéseket és fejlődési lehetőségeket adott a résztvevők számára. A tábor főszervezőjét, az Alsóboldogfalvi Református Egyházközség parókus lelkipásztorát, László Lehelt kérdeztük a programokról.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat – A Példabeszédek 15 fejezetének a 17 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Könyörülj Rajtam Kegyelmeddel című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Áhítat – A Jeremiás Siralmai könyve 4 fejezetéből 6., 13., és 16., 17. verse alapján szólt Isten igéje Mátyás Sándor, a Magyarországi Nyékledháza és Mályi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Szeretet, az új dimenzió című könyvből a Titkok peremén című fejezetből A Jézus Misztérium című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Bár II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem életében több mint húsz év telt el megválasztása és lemondatása között, mégsem jutott soha trónhoz. Születésének évfordulóján korabeli zenei környezetben nyújt bepillantást sorsába a Zenélő köntös.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Hatodik alkalommal szervezték meg a Pulzus.talks előadás-sorozatot a Pulzus munkatársai Kolozsvár egyik központi kávézójában az elmúlt héten. Az őszi Pulzus.talks témája a családcentrikusság kérdését járta körbe női és férfi meghívottak előadása által. Az esemény nyitott volt mindenki számára. Mi is részt vettünk. A továbbiakban az erről készített összeállításunkat hallhatják.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat- A Példabeszédek 15 fejezetének a 17 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Könyörülj Rajtam Kegyelmeddel című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád