Hatodik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. A program célja, hogy a különböző korosztályok szerint kiválasztott kötetek közös olvasásával közelebb hozzák a diákokhoz a kortárs irodalmat. A Kolozsvárról induló kezdeményezés rövidesen egész Erdélyben népszerű…
Date Archives szeptember 2024
Credo 2024-09-23
Áhítat – A Máté evangéliuma 21 fejezetének az 33-46 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Harkai Erzsébet, a Magyarországi Sajóecsegi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy…
Vasárnapi Beszélgetés – Reménykedve a határon túlról
A mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban az idei nyáron szervezett Válts irányt! IKE Fesztiválon elhangzott kárpátaljai beszélgetés felvételünket hallhatják. Szerkesztő: Bálint Enikő agnusradio.ro · Vasarnapibeszelgetes 20240922 Karpataljaibeszelgetes
Credo 2024-09-21
Áhítat – A Galácziabelieklhez írt levél 5 fejezetének az 1 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Kovács Mihály: Ma ha…
Romániai református iskolák országos tanévnyitója Székelyudvarhelyen
Szeptember 21-én, szombaton 10 órától a székelyudvarhelyi Belvárosi Református Templomban kerül sor a Romániai református iskolák országos tanévnyitójára. A több, mint húszéves hagyomány része a Bethlen-díjak átadása egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusnak, célja pedig, hogy…
Credo 2024-09-20
Áhítat – A Galácziabelieklhez írt levél 1 fejezetének a 4 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Kovács Mihály: Ma ha…
Credo 2024-09-19
Áhítat – 1 Korinthus Mózes 1 fejezetének a 18 és 19 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Kovács Mihály Ma…
Új harang hívogatja az aldobolyi református gyülekezetet
Megújult az Aldobolyi Református Egyházközség templomának a harangja. Hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet a munkálatokért az elmúlt hétvégén. A továbbiakban az új harangról, a templom történetéről és a gyülekezetről beszélgetünk Vinczi Botond Lászlóval, az Aldobolyi…
Zenélő Köntös – Bruno Walter a moralista karmester
A zenekarral mindig úriemberként viselkedő Bruno Walter karmesterről kollegája, Otto Klemperer lenéző mosollyal jelentette ki, hogy „moralista”. Valóban, ő nemcsak Mozart és Mahler zenéjének avatott tolmácsolójaként hirdette a humánum eszméjét, hanem emberi magatartásával is ugyanazt…
Keresztény Élet 2024-09-18
Áhítat – 1 Timótheushoz írt levél 1 fejezetének a 12-17 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy…