Agnus Rádió

Keresztény Élet 2024-03-26

Pál Korintusbeliekhez írt első levél 10 fejezetéből a 11-12 versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Mai műsorukban a Virágvasárnap ünnepéről Szecsődi Árpád beszélget a Kolozsvár felsővárosi református egyházközség, azaz a kakasos templom lelkipásztorával, Kerékgyártó Zsolttal.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-03-26

Áhítat – Ezékiel próféta könyve 34 fejezetéből az 16 verse alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Jőjjetek Egyetek Jézus Szenvedésének titka és a Húsvét című könyvből a Néma Jézus című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-03-25

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 24 fejezetéből a 25 vers alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből A Lelki Ember című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-03-25

Áhítat – 5 Mózes 21 fejezetéből az 1 és 2 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete Visky István, a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Jőjjetek Egyetek Jézus Szenvedésének titka és a Húsvét című könyvből a Néma Jézus című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Vasárnapi Beszélgetés – Kitől kérjek segítséget?- kerekasztal beszélgetés

A mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban kerekasztal beszélgetést hallhatnak a Kitől kérjek segítséget? című témakört körüljárva. A beszélgetésben a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület lelkipásztora, Dávid István kérdez meghívottjaitól Vitus Bulbuk Emese pszichológustól, Horváth Levente lelkipásztortól, Darvas Piroska lelkigondozótól és Simon Dorottya FIKE munkatárstól a segítségkérés hogyanjáról.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2024-03-23

János evangéliuma 21 fejezetéből a 16 vers alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent Szép Eduárd: Áldás és Átok című könyvéből Átkozott aki bálványt készít című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

 

Please follow and like us:

Kossuth-díjban részesült Visky András

“Az írás folyamata meglátszik az íron és lenyomatot hagy a lelkén.”- vallotta Visky András Kossuth-és József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, színházi teoretikus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, művészeti aligazgatója. A továbbiakban az “értékes dramaturgiai tevékenysége és írásművészete” különösen a Kitelepítés című műve elismeréseként kapott Kossuth-díj érdemével kapcsolatosan beszélgetünk vele.

Riporter: Bálint Enikő
FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.