Agnus Rádió

Credo 2023-11-27

Áhítat- Ézsaiás próféta könyve 59 fejezetéből a 20 vers alapján szólt hozzánk Isten üzenete Adorjáni László a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Bizalommal imádkozzunk című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2023-11-25

Áhítat- Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3 résznek a 18 versétől a fejezet végig, valamint a 4 rész első verse alapján szólt hozzánk Isten Petróczi Szabolcs a Magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Elbizonytalanodás idején című rész harmadik részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Kolozsvár különböző helyszínein tartotta meg az előadásait a KT

A Kolozsvár Társaság a kincses város különböző helyszínein tartotta meg az előadásait ebben az évben. Remélik, hogy a jövőben is otthont kapnak a meghívottjaiknak és az előadásoknak. A továbbiakban az elkövetkező hétvégi és a decemberi programajánlataikról kérdeztük Veress Enikőt, a Kolozsvár Társaság ügyvezető igazgatóját.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2023-11-24

Áhítat- Dániel próféta könyve 4,16-34 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten
Petróczi Szabolcs a Magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Elbizonytalanodás idején című rész
második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2023-11-23

Áhítat- Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3, 5-11 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten Petróczi Szabolcs, a Magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Elbizonytalanodás idején című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Nemzeti iskolák – Befejező rész

Végéhez ért az Iskolák a zenetörténetben sorozat záró fejezete. A nemzeti kultúrák karakteres egyéni színei megmutatták, hogy az egység korántsem a lélekölő egyformasággal azonos! Ami azonos: az akusztikai törvényeknek alávetett kollektív zenei tudattalan, és az Egók múlandósága fölött lelkünkben tündöklő Soli Deo Gloria!

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2023-11-22

Áhítat – Márk evangéliuma 1 fejezetének a 32-39-terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Karsay Eszter: És velem ki törődik? című könyvből, Törődik velünk Isten című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.