Agnus Rádió

Húsvét – Bányai Csaba lelkipásztor és családja az ünnepen

„Próbáljuk megtalálni a feltámadásnak az ajándékát ezen az ünnepen is.” – mondta Bányai Csaba, a Rettegi Református Egyházközség lelkipásztora és családja. Bányai Csaba református lelkipásztorral és családjával beszélgetünk a mostani gyülekezeti életről és a feltámadás ünnepének a megéléséről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Húsvét – A ma is jelen levő Krisztus

„Keresztyén mivoltunknak nem járulékos kérdése a feltámadás evangéliuma, hanem az egyetlen értelme vagy középpontja! E nélkül a Jézus Krisztusról szóló evangélium magát az értelmét, a célját veszti el.” – mondta Dr. Pásztori-Kupán István, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem és a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora, akit arról is kérdeztünk, hogy milyen volt a húsvét az első századokban és hogyan lehet ma is közöttünk a feltámadott Jézus Krisztus.

Szerkesztő: Biró István

Please follow and like us:

Zenél köntös – Húsvéti műsor – Händel: A Feltámadás

Húsvétkor Jézus Krisztus legyőzte a halált és feltámadott – most a mi lelkünknek kell győzedelmeskednie testünk bezártsága fölött. Händel: A Feltámadás című oratóriuma egyaránt ad ihletet elmélyüléshez és szárnyaláshoz.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Aktuális – Napjaink passiója

Sógor Árpád a Protestáns Teológiai Intézet Ifjúsági lelkipásztora és Erasmus-koordinátora beszél a nagypéntek üzenetéről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Maradjunk optimisták!

Az Agnus Rádióban új sorozatot indítunk, amelyben arról kérdezzük alanyainkat, hogy milyen pozitívumot fedeznek fel ebben a kihívásokkal teli időszakban. Úgy gondoljuk, hogy szükség van a jó tapasztalatokra, hogy az apró dolgokért is hálásak tudjunk lenni. Elsőként Bartha Izabella, Mezőpanitból származó Budapesten élő közgazdászt kérdezi Janicskó-Mihály Noémi.

Please follow and like us:

Aktuális – Hogyan hat a vírus háziállatainkra?

Sokunkat foglakoztat, hogy milyen hatással van a vírus a kis kedvenceinkre. Dr. Manases Sándor állatorvos elmesélte. A továbbiakban megtudhatják, hogy veszélyt jelent-e a vírus a háziállatainkra, illetve milyen hatással lehet ránk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Családi játékra fel!

Elindut a (H)azám! a Kárpát-medence Nagy Családi Vetélkedője, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szervezésében március 28-án. A családok játéka két internetes fordulóból, és egy Élő Döntőből áll, amely a későbbiekben lesz megrendezve. A játékról, a jelentkezési határidőről és a fordulókról Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke beszél.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Egy Kolozsvárunk van! Segítsünk a Kolozs megyei egészségügyi intézményeknek

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara is csatlakozott az Egy Kolozsvárunk van kezdeményezéshez.
Szeretnének mindenkit arra buzdítani, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Kolozs megyei egészségügyi intézményeket szolidaritási jegyek vásárlásával. Három különböző értékben lehet jegyeket vásárolni április 10-ig., az unsingurcluj.ro honlapon.
A kezdeményezésről és a lehetőségekről Dr. Tonk Márton egyetemi tanárral, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánjával beszélgetünk telefonon keresztül.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Zenélő köntös – Virágos virágvasárnap

A mai Zenélő köntösben elhangzó művek szerzőinek vagy előadóinak neve is a virágokhoz kapcsolódik, a virágvasárnapi szemelvények pedig a virágok kultúrkörönként árnyalódó jelentései köré rendeződnek.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Credo 2020-04-06

Áhítat: A János evangéliuma 20. részének a 11-től 17-ig terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten üzenetem, Gede Csongor a kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Gyökössy Endre Mai példázatok – Újabb mai példázatok című könyvéből, a Ki kezdte el volt? címmel a hetedik példázatot felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.