A Budapesti Mária rádiótól átvett, Krisztusi Szolidaritás keresztény emberjogi alapítvány,
Víz Péter és Por Tünde műsorában:
Asia Bibiről és Pakisztánról, valamint az imanaptárban megemlített országokban élő keresztyének helyzetéről volt szó.
A Budapesti Mária rádiótól átvett, Krisztusi Szolidaritás keresztény emberjogi alapítvány,
Víz Péter és Por Tünde műsorában:
Asia Bibiről és Pakisztánról, valamint az imanaptárban megemlített országokban élő keresztyének helyzetéről volt szó.
Áhítat- Jeremiás 1,4-10 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gede Csongor a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon Régi Helységek Mai Üzenete címmel, Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből a Kapernaum című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.
Áhítat-Máté 15,21-28 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, az Ézsaiás című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Áhítat-Máté 5,33-37 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, a Dávid című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Áhítat- Ámos 5,21-24 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, a Dávid című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Megtekinthető a téli szobrok és szoborcsoportok fotókiállítása március 2-ig a Szabók bástyájában. A fényképészek megörökítették a havazás utolsó pillanatait a városban található szobrok által. Bogyó József László és Petru Dimoff fényképészekkel beszélgetünk.
riporter: Bálint Enikő
Ifjúsági Csendes Napot tartanak Szilágyperecsenyben március 2-án. A Fike- Band (Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület) tagjai együtt csendesednek el a szilágyperecsenyi ifjúsággal.
Bagoly Szabolcs Fike- Band taggal beszélgetünk.
576 éve 1443 február 23-án született Kolozsváron Hunyadi Mátyás, Magyarország egyik legnagyobb uralkodója. Ebből az alkalomból beszélgettünk Gaal György irodalomtörténésszel, akit Mátyás Király életéről és emlékéről kérdeztünk.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Áhítat- Jeremiás próféta könyve 10,12-16 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, a Saul című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.
Áhítat- 1 Királyok 19,1-8 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gede Csongor a
Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Dr. Sarkadi Nagy Pál Bibliai Arcképek című könyvéből, az Illés című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.