Agnus Rádió

Keresztyén Élet 2018-10-23

Áhítat- 1 Mózes 50,15-21 versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Hermán János református lelkipásztor “Holland Asszony a Mezőségen” című előadásának az első részét követhetik figyelemmel, amely Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében hangzott el, az első Erdélyben tanult holland teológus-pár Kolozsvárra jövetelének 50. évfordulója alkalmából.

Please follow and like us:

Credo 2018-10-25

Áhítat- 4 Mózes 13, 2,3,4, és 18-23 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kupai Szabó Kornél a Magyarországi Martfű, Rákóczifalva és Rákócziújfalu Református Egyházközségeinek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Szekta Természetrajza című rész hatodik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2018-10-24

Áhítat- 4 Mózes 12, 1,2,6,7, versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kupai Szabó Kornél a Magyarországi Martfű, Rákóczifalva és Rákócziújfalu Református Egyházközségeinek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Szekta Természetrajza című rész ötödik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2018-10-23

Áhítat- 4 Mózes 11, 16-17-29, versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kupai Szabó Kornél a Magyarországi Martfű, Rákóczifalva és Rákócziújfalu Református Egyházközségeinek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Szekta Természetrajza című rész negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Aktuális – Végső ítélet születhet a Mikó-perben!

Hazai szinten végső ítélet születik október 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely
Mikó Kollégium ügyében. Miután a restitúciós bizottság elutasította a visszaszolgáltatási
kérést, majd a Brassói Ítélőtábla első fokon az egyházkerület érveinek meghallgatása
nélkül döntött, végső lépésként a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék tárgyalja az ügyet. A
vita alapját képező eredeti dokumentumokat, bizonyítékokat, a legfőbb érveket hétfőn,
október 22-én sajtótájékoztatón ismertette dr. Veress Emőd jogász, egyetemi tanár Kató
Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Ballai Zoltán gazdasági
előadótanácsos jelenlétében. A következő percekben dr. Veress Emőd jogász érvelését hallhatják!

Riporter: Kiss Gábor
szerkesztő:Szegedi Csaba
Fotó: Kiss Gábor

Please follow and like us:

Aktuális – In memoriam 1956

Felcsendült a Magyar Himnusz az 1956-os forradalom 62-ik évfordulója alkalmából október 23-án a Kolozsvári Magyar Operában. A hősökre ökumenikus ünnepi istentisztelettel, irodalmi összeállítással és fáklyás felvonulással emlékeztek az RMDSZ Kolozsvári Szervezete, Kolozsvár Társaság és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa szervezésében a város lakói. Az elkövetkezőkben egy összeállítást hallhatnak az 1956-os forradalom 62-ik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Verdi élete 3.rész

Verdi középső alkotói korszakában külső és belső viharok váltakoztak rövid szélcsendekkel. A nagy alkotások nagy napok fényében vagy árnyékában születtek -, ezeknek az eseményeit villantja fel a hozzájuk illő gyönyörű muzsika fényében a Zenélő köntös mai kiadása

szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Látogató – Higiénia

A következő percekben a Kárpát-medencei református rádiók közös egészség- és életmódmagazinját, a Látogatót sugározzuk. Mai műsorunkban a higiénia témakörét járjuk körül.

Szerkesztő: Deák Anita

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2018-10-22

Áhítat- 139 Zsoltár 1-6 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon Régi Helységek Mai Üzenete címmel Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből a Hebron című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Credo 2018-10-22

Áhítat- 4 Mózes 12, 1-2, valamint 6-8 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kupai Szabó Kornél a Magyarországi Martfű, Rákóczifalva és Rákócziújfalu Református Egyházközségeinek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvének, a harmadik fejezetéből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Szekta Természetrajza című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.