Közel 1500 helyet hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, több mint fele tandíjmentes. 33 alapképzésen és 13 mesterképzésen indul az oktatás 2024 őszén. A felvételi tájékoztatóról dr. Tonk Mártonnal, egyetemi oktatóval, a Sapientia Erdélyi Magyar…
Browsing CategoryAktuálisok
Márton Áron Tehetséggondozó Program zárókonferenciája
Első alkalommal adott otthont a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Márton Áron Tehetséggondozó Program zárókonferenciájának. A Kárpátmedencei szintű ösztöndíjprogramot Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma hirdeti meg minden évben azzal a céllal, hogy a külhoni felsőoktatásban tanuló,…
Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására
A 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét vendégei közt Labancz Dániel és Orosz Ildikó, a Nyugi című könyv szerzői is jelen voltak, akik Botházi Máriával beszélgetve bemutatták, a Kamasztörténetek pszichológusszemmel aggódó szülők megnyugtatására című közös könyvüket. Velük…
A BBTE több mint 27.880 helyet hirdet meg alap- és mesteri képzésen a 2024-es nyári felvételin
Július 15. és 31. között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyári felvételi programja, amelyre 27.880 hellyel, illetve az eddigiek mellett több új szakkal is várják a jelentkezőket. A felvételi menetéről Dr. Markó Bálint egyetemi docenssel, a…
Elkezdődött a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet június 27-30. között a kincses városban. Külföldi és hazai alkotók is bemutatják műveiket. Író-olvasó találkozásokra, beszélgetésekre, előadásokra és könyvvásárra is lehetőségük lesz az érdeklődőknek. Az idei Könyvhét…
Nappali főzőtáborok tiniknek
A Creative Food Lab főzőműhelyei főzőtáborokká alakulnak át nyáron. Az idei nyáron is nappali főzőtáborokat szerveznek a tiniknek a Creative Food Lab székhelyén. A táborok alkalmairól és a tinik főzni tanulás módszereiről kérdeztük Berke Krisztina…
Makkai János bányamérnök-képzőművész Kiállítás
Makkai János a néhai bányamérnök-képzőművész születésének a 80. évfordulója alkalmából emlékkiállítás tekinthető meg a Györkös Mányi Albert Emlékházban június 26-ig. A gyermekei a közeljövőben is szeretnének hasonló kiállítást szervezni a bányamérnök-képzőművész emlékére. A továbbiakban a…
Minden, amit a VIBE fesztiválról tudni kell!
Idén is megrendezésre kerül Erdély egyik legnagyobb magyar nyelvű rendezvénye, a VIBE fesztivál. A fesztivál július 4-én kezdődik és július 7.-éig tart. Rés Konrád Gergellyel, a Vibe fesztivál főszervezőjével beszélgetünk a fesztivál újdonságairól, programjairól és…
Anna szemüvegén keresztül az iskolai tanév végéről
Vége van ennek az idei tanévnek is. Ennek apropóján Jankó Anna, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum második osztályos diákja mesélt nekünk az iskoláról, az idei tanévről és a vakációról. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro ·…
TIFF, azaz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál
Javában zajlik a 23. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a TIFF a kincses városban. A hagyományokhoz híven szerdán magyar filmalkotóktól vetítettek filmeket. Az idei filmszemléről kérdeztük Zágoni Bálintot, a Filmfesztivál magyar program válogatóját. Riporter: Bálint Enikő…