Hatodik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. A program célja, hogy a különböző korosztályok szerint kiválasztott kötetek közös olvasásával közelebb hozzák a diákokhoz a kortárs irodalmat. A Kolozsvárról induló kezdeményezés rövidesen egész Erdélyben népszerű…
Browsing CategoryAktuálisok
Romániai református iskolák országos tanévnyitója Székelyudvarhelyen
Szeptember 21-én, szombaton 10 órától a székelyudvarhelyi Belvárosi Református Templomban kerül sor a Romániai református iskolák országos tanévnyitójára. A több, mint húszéves hagyomány része a Bethlen-díjak átadása egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusnak, célja pedig, hogy…
Új harang hívogatja az aldobolyi református gyülekezetet
Megújult az Aldobolyi Református Egyházközség templomának a harangja. Hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet a munkálatokért az elmúlt hétvégén. A továbbiakban az új harangról, a templom történetéről és a gyülekezetről beszélgetünk Vinczi Botond Lászlóval, az Aldobolyi…
Miklosovits László grafikusművész kiállítása a Szépművészeti Múzeumban
Miklosovits László képzőművész 80. születésnapja tiszteletére jubileumi kiálltást nyitottak meg a kolozsvári Szépművészeti Múzeum emeleti termében. A tárlat bemutatja a grafikusművész munkásságát. A képzőművésszel, Miklosovits Lászlóval beszélgetünk alkotói tevékenységeiről és a kiállításról. Riporter: Bálint Enikő…
Yuppi táborok élményekkel
A Yuppi táborok játékosan, nevetve terápiás folyamatok által segítenek a résztvevőknek, családjaiknak megélni, elfogadni a krónikus betegségeket. Az idei nyáron három tábort szerveztek ugyanazokon a helyszíneken. A táborokról, az ott megtapasztalt élményeikről és az önkéntesekről…
Megnyitotta új évadát a Kolozsvári Magyar Opera
A Kolozsvári Magyar Opera múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján Szép Gyula igazgató ismertette a 2024-’25-ös évadot. Új bemutatókkal, fesztivállal és sok népszerű régebbi előadással is várják a közönséget, a korábbinál jóval szűkebb költségvetés ellenére is. Erről beszélgetünk…
30 éves a Providenta Gondviselés Fürsorge Egyesület
Önkéntesek, munkatársak, támogatok és kedvezményezettek ünnepelték együtt az elmúlt 30 évet a Providenta Gondviselés Fürsorge Egyesület Nyílt Napján szeptember 12-én. Mi is ott jártunk és láthattuk a fiatalok, hozzátartozóik, munkatársak és önkéntesek közös munkájának a…
Új épület és jubileum a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban
Hétfőn az ország összes iskolájában, így a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban visszatértek a gyerekek az iskolapadba. Az intézmény, a Bolyai Farkas Elméleti Líceummal közösen az idei évnyitón új épületrészt is felavatott, amelyben 10 elemis osztály kezdi…
Örmény Művészeti Fesztivál Gyergyószentmiklóson
Örmény Művészeti Fesztivált szerveztek Gyergyószentmiklóson az elmúlt hétvégén. Kiállítások sorozatát tekinthették meg az örmény kultúráról a városban. Mi is bele hallgattunk. A továbbiakban a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület elnökével, Kulcsár Lászlóval, beszélgetünk. Riporter: Bálint Enikő…
Elkezdődött az új tanév
Hétfőn az ország összes iskolájában, így a Kolozsvári Református Kollégiumban is véget ért a nyári szünet, és a gyerekek visszatértek az iskolapadba. A kincses város ezen iskolája azért is különleges, mert a most indult bölcsődei…