Agnus Rádió

Miniévad keretében mutatják be vizsgaelőadásaikat a végzős színművészek

Április 25. – május 8. között mutatják be vizsgaelőadásaikat a Babeș-Bolyai Tudományegyetem végzős színművész hallgatói. Többek között erről beszélgettünk az osztály stúdiónkba látogató tagjaival. Ennek az igen hosszú beszélgetésnek az első részét hallgatjuk ma meg. Vendégünk Máthé Barbara, Kalló Júlia, Flór Máté Gellért, Antal Örs Deli és Fazakas Hunor.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Májusi túrák az EKE szervezésében

Az Asociația Erdélyi Kárpát Egyesület a májusi hónap folyamán új felfedezésekre váró túrákat ajánl a természet szerelmeseinek. Közeledik a Jókai Mór Emlék-és Teljesítménytúra napja is, ahova már teljesen megteltek a jelentkezések. Az útvonalakról, a túrázási lehetőségekről és a Teljesítménytúráról kérdeztük Kismihály Boglárkát, az EKE irodavezetőjét.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Jótékonysági garázsvásár a rádiónk udvarán

A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és az Agnus rádió ismét közös jótékonysági vásárt szervezett a szerkesztőség udvarán múlt csütörtökön. A mostani kiadás újdonsága, hogy a ruhák mellett szakkönyvek és játékok is a kínálat részét képezték, valamint különböző sütemények is várták a látogatókat. A befolyó adományokat a szervezők a zsoboki Bethesda Gyermekotthon javára ajánlották fel. Erről beszélgetünk ma Bálint Enikővel, Deák Enikővel és Dénes Noémivel.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

A legkisebbeket és a felnőtt kor küszöbén állókat is várják a Solidaris táborai

A Solidaris egyesület idén már három táborral várja a gyermekeket a nyári táboraiba. A Maros megyei Bedén 6-10, 10-14 és 14-18 éves korosztályokban, három tematikus táborba jelentkezhetnek az érdeklődők. Erről és a szervezet további programjairól beszélgettünk Sajó Enikő koordinátorral.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Átadták a a Melody/Központi Szállót

A Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza díszünnepség keretében hálát adott a Melody/Központi Szálló felújításáért. Az esemény díszmeghívottja Dr.Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt. A felújított épületről és a rendeltetéséről beszélgetünk dr. Szenkovics Dezsővel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának a dékánjával.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

S.D.G. az újtordai református templomért és az ottani szolgálatért

Az 1100-as évekre nyúlik vissza az újtordai református templom története. Naponta turisták és érdeklődök csodálják meg a templomot és a körbevevő várfalat. A templom történetéről és a gyülekezet életéről kérdeztük Vincze Csongort, az Újtordai Református Egyházközség parókus lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Hátizsákokat elő, jöhet a Könyvturi!

Tizedik alkalommal szervezik meg a Könyvturit a kincses városban április 19-20. között. ,,Olvass, szeress, adj tovább” mottóval szeretettel várnak minden könyvszerető érdeklődőt a szervezők, társszervezők. A könyvek társasága mellett különböző programokkal is készülnek a szervezők. A programokról és a Könyvturi eddigi alakulásáról Fodor Cristinával, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezet alelnökével, beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.