Agnus Rádió

Aktuális – KMN: kiállítás és emlékműsor Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulóján

A 100 éve született Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész klarinéttanárként kezdte pályáját a kolozsvári Zenelíceumban. 40 évesen feleségül vette Jakab Ilona festőművésznőt, akinek ösztönzésére kezdett el festeni.
1990-ben elhunyt a felesége, akit 1993-ban követ. Halála előtt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre (EMKE) hagyatékozta műteremlakását, minden abban található vagyonával együtt, azzal a feltétellel, hogy az ernyőszervezet emlékházat létesítsen és széles körben megismertesse munkásságát.
Az intézmény Györkös 100 elnevezéssel emlékévet szervezett a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével, amelynek során kiállítás- és rendezvénysorozattal tiszteleg emléke előtt.
A kiállítás és rendezvénysorozat Kolozsvári Magyar Napok keretén belül folytatódott, az alkotóról és alkotásairól Kós Katalinnal, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetőjével, illetve Szebeni Zsuzsannával, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetőjével beszélgettünk.

Riporter és szerkesztő: Lukács Orsolya Izabella
Fotó: Deák Anita, KMN

Please follow and like us:

Aktuális – Györkös Mányi Albert-emlékév

Száz éve született Györkös Mányi Albert festőművész, zenetanár. Munkássága előtt tisztelegve kiállításokat, bemutatókat szerveznek Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Árkoson és Erdővidéken. A Györkös Mányi Albert-emlékév az Álomképek. Bevezetés Györkös Mányi Albert életművébe című tárlattal kezdődött, amely Kolozsváron a Művészeti Múzeumban tekinthető meg április végéig. Györkös Mányi Albert munkásságáról Ladó Ágota művészettörténésszel, az életműkiállítás szakkurátorával beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Györkös 100 – Álomképek

Életműkiállítás és katalógusbemutató nyílik Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulója alkalmából a kolozsvári Bánffy Palotában működő Művészeti Múzeumban március 23-án, 18 órától. A részletekről Kós Katalint, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetőjét és programszervezőjét, a Györkös-hagyaték gondnokát kérdeztük.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – 25 éves a Györkös Mányi Albert Emlékház!

25 évvel ezelőtt, 1994 augusztusában avatta fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvár központjában elhelyezkedő Györkös Mányi Albert Emlékházat, mely fennállása óta a kincses város egyik kiemelkedő kulturális központjává nőtte ki magát a magyarság számára. Az intézmény augusztus 20-án, kedden, 17 órától születésnapja alkalmából rendezvényt szervez, amelyen kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, a Györkös-házról szóló friss dokumentumfilmet is megnézhetik, valamint Györkös Mányi Albert festményeiből válogatott újabb kiállítást tekinthetik meg. A továbbiakban Dáné Tibor Kálmánnal, a Művelődés havilap főszerkesztőjével, az EMKE volt elnökével, a Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület alapító elnökével és Kós Katalinnal, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetőjével tekintünk vissza az elmúlt 25 évre.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

200. évfordulós, illusztrált díszkiadásban jelent meg Az ember tragédiája

Dupla könyvbemutatóra várták a vendégeket múlt csütörtökön a Györkös Mányi Albert Emlékházba, ahol Madách Imre Az ember tragédiája című művét mutatták be. A klasszikust a szerző születésének 200. évfordulójára adták ki újra német és magyar nyelven, valamint egy román nyelvű kiadás is készülőben van. A hármas díszkiadás közös eleme, hogy mindháromban Orth István, nagyszebeni grafikus rézmetszete ábrázolja az olvasottakat. Ennek kapcsán beszéltünk Serfőző Leventével, a HÍD Szebeni Magyar Egyesület elnökével; Józsa Benjáminnal, a Honterus Kiadó és a Romániai Német Demokrata Fórum ügyvezető igazgatójával és Orth Istvánnal, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a három különleges kötet.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Erdélyi és/vagy román kötődésekkel Magyarországon – Dr. Székely András Bertalan könyvének kolozsvári bemutatója

Csütörtök este a Györkös Mányi Albert emlékházban mutatták be Dr. Székely András Bertalan Interferenciák című kötetét, amely 8+1 mélyinterjún keresztül mutatja be alanyai életútját erdélyi magyarként vagy románként Magyarországon. A szerzővel a bemutatót követően beszélgettünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Aktuális – Táncházmozgalom: hagyományőrzés, vagy modern életforma?

Táncházmozgalom: hagyományőrzés, vagy modern életforma? címmel tartottak beszélgetést augusztus 20-án a 11. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. A helyszínt a Bánffy-udvar biztosította, a meghívottak Benkő Éva, Both Zsuzsa és Molnár Szabolcs voltak, a moderátor pedig Bethlendi András. A továbbiakban Both Zsuzsa néprajzkutató, kézművessel beszélgetünk hagyományőrzésről, néptáncról és a Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNaptár sorozatáról.

Riporter: Szabó Anita
Fotó: Vakarcs Loránd, Kolozsvári Magyar Napok

Please follow and like us:

Vasárnapi beszélgetés – Hercz Péter a Prospero páholy beszélgető-esten

Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban egy részletet hallhatnak a Prospero páholy beszélgető-sorozatból, amelynek a Györkös Mányi Albert Emlékház adott otthont. A sorozat házigazdája Demény Péter, költő, író, a Prospero könyvek szerkesztője, beszélget a Kolozsvári Magyar opera egykori szólistájával, Hercz Péterrel.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – ZeneSzó Majó Zoltán személyében

Majó Zoltán furulyaművész-tanár, régizenész volt a ZeneSzó című beszélgető-sorozat meghívottja a Györkös Mányi Albert Emlékházban február 26-án.
Majó Zoltán érdeklődése, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia fuvola szakának elvégzése után, a furulya és a régizene felé irányult, Sabine és Tuomas Kaipainen (Svájc), Anneke Boeke (Sopron), Michael Oman (Ausztria) mesterkurzusain tanult tovább. Egy ideig zenekari muzsikus volt a kolozsvári Román Opera zenekarában, ma mint kamarazenészt, együttesalapítót és -vezetőt, szervezőt, tanárt ismerjük. A romániai régizene mozgalom egyik jeles képviselője. Jelenleg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán tanít, mint művésztanár.
Az est házigazdája Antal Áron, a Román Közszolgálati Televízió kolozsvári területi stúdiójának kisebbségi műsorainak főszerkesztője beszélgetett a furulyaművésszel, tanárral, régizenésszel az életútjáról. Zárásként pedig a Flauto Dolce régizene együttes zenedarabokkal ajándékozta meg a közönséget.
A folytatásban a zenei pályafutásáról és a furulya művészetéről beszélgetünk Majó Zoltánnal.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Így látták a lövészárokból

A Művelődés estek sorozat újabb eseményére került sor 2020. február 13-án a Györkös Mányi Albert Emlékhézban, ahol Így látták a lövészárokból– Képek és embersorsok a Nagy Háborúból, különös tekintettel a Kolozsvári 21. honvéd gyalogezred katonáira címmel tartott előadást Benkő Levente történész, a Művelődés folyóirat szerkesztője. Az esemény keretében az előadó bemutatta a Zúgott a Dnyeszter partja – Ujházy Sándor hadnagy emlékei c. könyvét is. A továbbiakban Benkő Leventével beszélgetünk.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.