Rovatunk vendége Szikszai Szabolcs református lelkipásztor. Két évvel ezelőtt költözött Kolozsvárra, itt ifjúsági lelkészként tevékenykedik.

Az Újragondoló blog szerzője, amelyet 2010-ben indított és hét éven át vezetett. Itt tette közzé a kereszténységről szóló írásait. Ebből készült el a Harmat kiadó gondozásában megjelent Élethinta c. válogatáskötet.

A blogon így mutatkozik be:
”Minden vagyok, amilyen hatás ért az életem folyamán, akik körülvettek és hatottak rám, és főleg attól lesz ez a sok hatás identitásommá, hogy engem ért és tett valamilyenné. Formálódó és gyógyuló gyermek vagyok Isten családjában. Jézus testvére, akivel együtt sétálok egy úton, és próbálom ezt tenni én is azokkal, akiket közel hoz hozzám Isten az életemben.”
Ezúttal a hangfelvétel bővített kiadását sugározzuk.
Fogadják szeretettel!

Szerkesztő: Ferencz Amália

Please follow and like us: