Agnus Rádió

Keresztyén Élet 2020-02-05

Áhítat: A 71. Zsoltár 23. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatójának áhítatán keresztül.

Csiha Kálmán, Fény a Rácsokon Börtönévek vallomása című könyvből az ötödik, hatodik és hetedik részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-02-04

Áhítat: Jakab apostol levelének 5. fejezetéből a 16. vers alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatójának áhítatán keresztül.

Mai müsorunkban a Sövényfalvai Református Gyülekezettel ismerekedünk, ebben lesz segítségünkre a gyülekezet lelkiásztora Székely Szilárd.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-02-03

Áhítat 2. Korinthusbeli levél 6. fejezetéből a 4-től 10-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatójának áhítatán keresztül.

A Szentírás emberei címmel, Lőrincz István református lelkipásztor írásából az Ézsaiás felesége című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-29

Áhítat: A 68. Zsoltár 20. verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatója által.

Csiha Kálmán Fény a Rácsokon – Börtönévek vallomása című könyvből a harmadik és negyedik részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-28

Áhítat – Ézékiel próféta könyvének 37. fejezetéből, a 24-28-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Kádas Richard László az Ausztriai Felsőőri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Ausztráliai református egyházzal ismerkedünk, valamint az ottani erdő és bozót tűzzel kapcsolatosan hallunk egy kis helyzetjelentést Dézsi Csaba Melbourne-i Református Egyházközség lelkipásztorától, aki nemrég itt vendégeskedett és szolgált Erdélyben.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-27

Áhítat – Jelenések könyve 19. fejezetéből, a 1-10-ig terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatója által.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatta Babos Márton a kiadó munkatársa

A Szentírás emberei címmel Lőrincz István református lelkipásztor írásából, Ezékiel felesége című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-22

Áhítat – Máté evangéliumának 24. fejezetéből, a 43-44 versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatója által.

Csiha Kálmán Fény a Rácsokon: Börtönévek vallomása című könyvből a bevezetőt és az első részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-21

Áhítat – Máté evangéliumának 24. fejezetéből, a 43-44. versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatója által.

Mesterségek a Bibliában címmel ma a bibliai mesterségekkel ismerkedünk, ebben lesz segitségünkre Hajdó Timea a Kendilónai Refromátus Egyházközség lelkipásztora.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-20

Áhítat – Jakab levelének 5. fejezetéből, a 16. vers alapján szólt hozzánk Isten igéje, Gáspár Orsolya a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Erasmusos hallgatója által.

A Biblos könyvesbolt könyveit bemutatta Veress Miklós a Református Sajtóközpont iratterjesztésének munkatársa

Lőrincz István református lelkipásztor A Szentírás emberei című írásából, a Démás című részt felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2020-01-15

Áhítat – Ézsaiás próféta könyvének 8. fejezetéből, a 16-22. terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kádas Richard László az Ausztriai Felsőőri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadónál megjelent, Gyökössy Endre: Az Áldott Orvos rendelőjében című könyvből, a Jézus Jöjj Hozám Ma című részt felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.