Agnus Rádió

Házaló Fazék – Nagy Gábor: Zsírban főzött nyers csülök majonézes krumplival

Receptlesőben hallgatóinknál és olvasóinknál
Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

Nagy Gábor, aki az ezermester jelzőre is méltó lehetne, látott vendégül minket legutóbb. Megosztotta velünk, hogyan került vissza Kolozsvárra a bogárhátú Volkswagennel, és hogy mennyire jártas a konyhában, de elárulta a zsírban kifőzött nyerscsülök és a majonézes salátás krumpli receptjét is.

Vendéglátónk zenelíceumban tanult, a főhangszere a brácsa volt, viszont amikor leérettségizett, nem érzett magában elhivatottságot a zene iránt. Ettől függetlenül áldásként éli meg, hogy zenét tanulhatott, és ennek kapcsán megismerhette feléségét is, Nagy Ibolya szerkesztőt.

A kétkezi munkát is nagyon szereti, elsajátította a faesztergályos szakmát, amit a mai napig nagyon szeret. Véleménye szerint külön közeg a művészeké. 1989- ig a marosvásárhelyi filharmóniának a közönségszervezője volt. Ezt a hivatását külön élményként élte meg egészen a fekete márciusig, amikor a feleségével együtt eltervezték, hogy Magyarországra mennek a bogárhatú Volkswagennel.

Véletlenek nincsenek, végül nem jutottak el Magyarországig, mert a felesége Kolozsváron kapott egy nagyon jó állásajánlatot, amit nem utasított vissza, így a nagyvárosban maradtak.
Megtudtuk, hogy nemcsak a munka, hanem a kolozsvári barátok miatt döntöttek végül a kincses városban maradás mellett. Gábor közönségszervezőként dolgozott a Kolozsvári Magyar Operában, a felesége, Nagy Ibolya pedig szintén itt, mint korrepetitor.

Arra a kérdésünkre, hogy volt-e különbség a marosvásárhelyi és a kolozsvári közönségszervezői munkája között, elmondta, hogy nem különbözött a két munka, mert ugyanazt az utat járta mindkét esetben. A marosvásárhelyi közönségszervezői munkája során nehezebben tudta megszervezni a turnékat, az akkori kommunizmus miatt. Kolozsvári közönségszervezői tevékenységét pedig másfél éven keresztül hűen végezte, de aztán egy konfliktus miatt az operával való együttműködése véget ért.

Fantáziáját szabadon engedte és vállalkozásba kezdett. Neki köszönhetjük a pattogatott kukorica gépeknek az elterjedését Kolozsváron. De egyik barátjával közösen burkolólapok készítésébe is belefogtak.

2004 – ben a művészet iránti elhivatottságát is szerette volna kifejezésre juttatni, ezért rajzolni, festeni kezdett. Előszeretettel alkalmazza a Tiffany technikát is, jelenleg ez a szenvedélye.

Házigazdánk viszonylag korán elkezdett főzni, mert amikor a szülei nem voltak otthon, ő főzött a testvéreinek. Megtudtuk, mindig is szeretett magának, feleségének és a barátainak főzni.
A hagyományos ételek elkészítését részesíti előnyben inkább, sok újítással nem próbálkozik. Ha mégis, akkor nagyon mértéktartóan. Vallja: tudás, tapasztalat és hagyomány jellemzi a már bejáratott recepteket. Egy jó paszulyleves is pont olyan jó tud lenni, mint a legbonyolultabb marhabélszín.

Fakanálforgatónk szerint úgy rontunk el leginkább egy ételfogást, ha nem figyelünk rá kellőképpen. Vele is előfordult már, hogy bent felejtette a húst a sütőben és szénné égett. Hagyományos fűszereket használ, illetve egy svédországi fűszerkeveréket. A kedvence a kapor, a csombor és a tárkony. Azokat a fűszereket szereti, amelyeket ő is termeszthet, mint a bazsalikom, citromfű, rozmaring.

Elárulta, hogy a desszertek készítését átengedi a feleségének, mert nem szereti az édes süteményeket. Házigazdánk szemében a főzés a mosoly és jó étvágy forrása, étkezés közben és utána is.

Zsírban főzött nyers csülök majonézes krumplival 

Hozzávalók:

    • 1 hátsó csülök
    • 3 kk. só
    • 2 kk. őrölt kömény
    • 1-2 db. főtt krumpli (személyenként)
    • saláta
    • Majonéz (hagyományos majonéz) hozzávalói: 1 kanál mustár,1 tojássárgája, olaj szükség szerint.

Elkészítése:

A csülköt bőrén bekockázzuk, kevés sóval és sok köménnyel bedörzsöljük. Körbepirítjuk disznózsíron, fazékba tesszük, amelyet annyi zsírral, felöntünk, hogy ellepje, lefóliázzuk, megszurkáljuk, hogy a gőz eltávozhasson.

Addig főzzük, amíg a csontról leválik a hús. A krumplit megfőzzük, megtisztítás után feldaraboljuk és összekeverjük az általunk elkészített majonézzel és a darabokra tépett salátalevelekkel, tetszés szerint fűszerezzük.

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotók: Deák Anita és Nagy Gábor

Please follow and like us:

Házaló Fazék – Vincze László és Vincze Csilla: Döblec és a tehéntúrós lepény

Receptlesőben hallgatóinknál és olvasóinknál
Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

 

Vincze László és felesége Vincze Csilla-Mária látott vendégül minket legutóbb. László, aki a kincses városunk kulturális életének fellendítésén fáradozik, és felesége Csilla-Mária a Báthory István Elméleti Líceum földrajztanára kéthagymás döblec és a tehéntúrós lepény receptjüket osztotta meg ottjártunkkor.


Vincze László jelenleg művelődésszervező, szakreferens az EMKÉ-nél, a Györkös Mányi Albert Emlékházban dolgozik, emellett bábozási szenvedélyének is hódol, felesége pedig a Báthory-líceum tanára már 26 éve. Elmesélte, hogy pedagógiai indíttatás szüleitől származik, akik szintén tanárként dolgoztak Maros megyében. Eleinte történelem tanár szeretett volna lenni, de a történelem szakra nem sikerült a felvételije, s időközben arra is rájött, hogy jobban szereti a földrajzot.

Csilla szerint a pedagógusi az egyik legszebb hivatás és a legjobb hozadéka, hogy állandóan fiatalon tartja az embert, mert nem lehet lemaradni a diákoktól. Napirenden kell lenni a problémáikkal és azzal, minek örülnek, mit hallgatnak, olvasnak. Úgy érzékeli, hogy ha lemarad, szakadék keletkezik tanár és a tanítványai között, és nem fogja tudni megtalálni velük a közös hangot. Szerinte a kulcs a diákokhoz, hogy odaadással és odafigyeléssel kell szeretni őket. Csilla bevallotta, hogy nem tudja, milyen nehézségei lehetnek a hivatásának. Arra emlékszik, hogy a kezdő osztályokkal több a probléma, időigényes a megszelídítésük. Fontos számára, hogy megtapasztalják, hogy játszva, érdekesen is lehet tanulni. Legnagyobb elégtétele, hogy szinte észrevétlenül telik az idő a földrajzórán. 

Csilla szeret főzni és új dolgokat kitalálni, amit nem mindig díjaznak a családtagjai. Szeret felfedezni, és örül annak, hogy ha a tányérból minden elfogyott.

Megtudtuk, fakanálforgatónk édesanyjával is főzött gyerekkorában, de mesélt legelső házas főzési élményéről is. Az ételfogás húsleves volt, amit kuktában készített úgy, hogy nem ismerte a kuktát. Mikor levette a gáztűzhelyről, a fedelét is leemelte volna, de nem sikerült. Addig erőltette, míg a leves a padlón landolt. A férje mellett azt is megtanulta, hogy a rakott krumplit kolbásszal kell elkészíteni.

Mivel két éve nem eszik húst, kétféleképpen szokta elkészíteni az ételfogásokat. Hangsúlyozta, hogy oda kell figyelni a szervezetünkre. Amióta vegetáriánus lett, megfigyelte, hogy sokkal több az energiája. 

Földrajztanári és egyéb teendői mellett mindig van ideje főzni. Általában szombaton szokott több időt szánni rá. Aznap két, három féle ételfogást is elkészít, amely kitart a hét közepéig. A vegetáriánus fogások elkészítésére elég egy órát, félórát szánni.

Megfigyeltük, hogy vendéglátónk nagyon szereti a különleges fűszereket. A klasszikus fűszereken kívül a mediterrán vidéki fűszerek varázsát is szereti. Nyáron főleg bazsalikomot, zsályát és majoránnát használ. A déli fűszerek közül pedig gyakran római köménnyel, korianderrel, kurkumával és füstölt paprikával ízesít. Nagyon jó húspótló kiegészítők is vannak, mint például a szejtán búzasikérből, ami intenzívebb fűszerezést igényel.

Csilla a legjobban az étel elkészítésének lépéseit szereti a főzésben, például azt, ahogyan elkezd illatozni az étel. Arra jött rá, hogyha szívvel- lélekkel főz, akkor nem lehet elrontani az ételeket.

Vendéglátónk, Vincze László borszakértelmével egészíti ki felesége kulináris tudományát. A tejbegríz kivételével minden ételfogáshoz használnak bort. Szerinte az a bor, amely az ételbe is belekerül, lehet az ételfogás mellé is fogyasztani. Fehér húsokhoz és zöldségekhez inkább fehér bor talál, a vörös húsokhoz a vörösborok, Kadarka ajánlott.

 

Kéthagymás döblec 

Hozzávalók:

  • két fej hagyma
  • egy cikk fokhagyma
  • olívaolaj
  • 40 dkg feketepaszuly
  •  40 dkg sütőtök
  • egy ek. paradicsompüré
  • egy marék bébispenót
  • őrölt római kömény
  • koriander
  • curry
  • chilli

Elkészítése: a tököt felszeleteljük, és apróra felkockázzuk, az egyik hagymát olívaolajon megpároljuk egy cikk fokhagymával. A másik fej hagymát szálasan megvágjuk és egy kanál olívaolajba előremelegített sütőben megsütjük.

A hagymára rászórjuk a fűszereket (koriander, római kömény, indiai curry). Miután a fűszerek kiadják az aromájukat, rátesszük a sütőtököt és a paradicsompasztát egy kevés vízzel a hagymára és 15 percet főzzük. Ezután hozzáadjuk a feketebabot, végül a spenótot.

Tehéntúrós lepény 

Hozzávalók alaptésztához:

  • fél kg. fehérliszt
  • fél pohár cukros tej
  • 1 dkg élesztő
  • 1 tojás
  • 5 dkg megolvasztott vaj

Hozzávalók töltelékhez:

  • egy kg tehéntúró
  • 3 tojás
  • cukor
  • citromhéj

Elkészítése: a fehérlisztet, cukros tejet és a tojást összekeverjük, hozzáadjuk az élesztőt, mindezek után a megolvasztott vajat. Kelni hagyjuk. A tehéntúrót, tojást és a cukrot összekeverjük, reszelünk rá citromhéjat. Kizsírozzuk a tepsit, beletesszük a tésztát és ráadagoljuk a tölteléket, és betesszük a sütőbe.

 

Riporter: Bálint Enikő

Fotó:Deák Anita

Please follow and like us:

Házaló Fazék – Forró Ágnes: Olívabogyós sajtos, paprikás kenyér és a rizslisztes banános almás sütemény

Receptlesőben hallgatóinknál és olvasóinknál
Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata

A Házaló Fazék mai rovatában Forró Ágnes festőművész és művészetterapeuta látott vendégül minket. Tücsök kutyája hűséges figyelmével megosztotta élettörténetét és az olívabogyós sajtos, paprikás kenyér és a rizslisztes banános almás sütemény elkészítését.

Forró Ágnes festőművész és művészetterapeuta látott vendégül minket. Tücsök kutyája hűséges figyelmével megosztotta élettörténetét és az olívabogyós sajtos, paprikás kenyér és a rizslisztes banános almás sütemény elkészítését.

Ha a gyerek művészpályát választ, akkor arra fel kell készülni, meg kell tanulni rajzolni, festeni nyilatkozta a festőművész. Reál szakott végzett Kolozsváron és közben felvételire készült. Édesapja festőművészi pályája elindította a művészi pályán, viszont más neves művészektől tanult meg rajzolni, festeni. Ötödik alkalommal jutott be a művészeti egyetemre. Ez idő alatt férjhez ment, gyerekei születtek és ezzel párhuzamosan fogott neki festeni. 1956- ban kerámia szakot is végzett, véleménye szerint itt nem tudta igazán kifejezni önmagát. Ezért döntött úgy, hogy kipróbálja a pasztel teknikát. Mindezek mellett illusztrált és illusztrál Szivárvány és Napsugár gyermeklapoknak. Az évek folyamán számos meséskönyvet illusztrált.

 

Megtudtuk, hogy családjában mindenki zenélt, énekelt és festett. A kreatív munka az naponta jelen volt az életükben. Gyermekként is képzőművészethez hasonló tevékenységekkel foglalkozott. Ez a folyamat, mindig benne volt. Első éves főiskolás volt, amikor édesapja távozott az élők sorából, aki neves tájkép és portréfestő volt. Nem tudta volna követni az ő útját, az évek folyamán egy saját szemléletmódot alakított ki.

Házigazdánk mesélt nekünk az egyedi pasztel teknikáról: az alapja egy színes papírlap, megrajzolja és azután rétegesen teszi egymásra a pasztelt.

A festőművész a művészet eszközeit felhasználta a művészetterápiás foglalkozásokon. 14 éven keresztül dolgozott művészetterapeutaként a Kolozsborsai Elmegyógyintézetben. Sokat dolgozott csoportokkal. Véleménye szerint mindegyik páciens megőrizte a saját képi világát, stílusát, megváltoztatta a viselkedésüket, mindeképp pozitív hatással volt rájuk ez a tevékenység. Külföldön és belföldön számos kiállítást rendezett, ahol beszélhetett ezekről a munkákról.

Vendéglátónk nagyon szeret sütni, főzni. Már kisgyerekként édesanyja és nagymamája mellett főzött. Édesapja mindig megdicsérte, ez még inkább segítette és növelte a főzés iránti szeretetét.

Fakanál forgatónk elmesélte, hogy minél több zöldség és gabonafélék fogyasztását bevezette a családja étkezéseibe. Miközben főzött nekünk, megtudtuk, hogy egyik ételfogást sem készíti el ugyanúgy, mivel szereti a változatosságot. A fűszerek közül a leggyakrabban használja a köménymagot, kaprot, babérlevelet, csombort, fahéjat és szegfűszeget. Egyik kedvenc ételfogása a vadas, amelyet hús nélkül készít. A főzés számára egy életformát jelent.

Olivabogyós sajtos, paprikás kenyér

Hozzávalók:

  • 20 dkg darált magvak (napraforgót, tökmag,  kőménymag)
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • egy fél  pirospaprika
  • 10 dkg sajt
  •  5 dkg magnélküli olívabogyó
  • 3 tojás
  • 1 dl bor
  • 10 dkg vaj
  • egy fél sütőpor

Elkészítési ideje: körülbelül háromnegyed óra

Elkészítése:
 Külön megdaráljuk kávédarálóban a magvakat, összevegyítjük  liszttel, sóval, borssal és a fél sütőporral.
Ezekután kockára vágjuk a pirospaprikát, karikára az olivabogyót és a sajtot, a tojást a borral összekeverjük és végül ezt a tojásos masszát hozzátöltjük a lisztes keverékhez.

Rizslisztes banános, almás sütemény

Hozzávalók:

  • 8 evőkanál rizsliszt
  • 1 evőkanál útifűmag
  • 6 evőkanál barnacukor
  • 6 evőkanál tej
  • 6 evőkanál olaj
  • 2 tojás
  • félcsomag sütőpor
  • fahéj
  • fél alma
  • fél banán
Elkészítése:

A rizslisztet összekeverjük az útifűmaggal, barnacukorral, adunk hozzá tejet, olajat, tojást, sütőport. Ezek után sóval, fahéjjal ízesítjük és állni hagyjuk.  Közben kockára vágunk egy fél almát és banánt. Ezt a keveréket beleöntjük egy tepsibe, a kockára vágott almára, banánra egy kevés rizslisztet, cukrot és fahéjat szórunk.

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Deák Anita
Please follow and like us:

Házaló Fazék – Ferencz Edina: Négysajtos spagetti tészta

Ferencz Edinánál voltunk receptlesőben, aki megosztotta a kincses város élményeit és a négysajtos spagetti csirkével egyik kedvenc receptjét.

A testvére iránymutatásában eljött otthonról Kolozsvárra és beiratkozott a kinetoterápia szakra. Bevallása szerint a kincses városban egyetemistának lenni fantasztikus tapasztalat. Az alapképzés után a magiszterinek is nekilátott, viszont időközben elkezdett dolgozni és úgy döntött, hogy nem a szakmájában találja meg Kolozsváron a helyét.

 

 

Jelenlegi munkája telefonos ügyintéző a UPC Magyarországnál, hibaelhárítóként dolgozik a help desk operátorként. Felveszi a telefont, segít az előfizetőknek hibájukat kijavítani és mindig megpróbálja megoldani a kliensek problémáját.

Megtudtuk, hogy munkájában a legjobban szereti a különböző emberekkel való kapcsolat felvételt és a munkatársainak az életvidámságát.

Munkája mellett a kedvenc időtöltési tevékenységeire is tud időt szánni. Egyik kedvenc tevékenysége az otthoni kézimunka. Egy egyszerű papírlapból is kreativitásának köszönhetően csodálatos remekműveket tud alkotni. A másik kedvenc hobbija a főzés. Rengeteg receptet az internetről készít el.

Elárulta nekünk feleségként és háziasszonyként, hogy hetente két, három alkalommal szokott főzni.

Megtudtuk, hogy a legelső főzési élménye a nagymamájához kötődik, ráadásul házi tészták elkészítéséhez.  Tíz; tízenkét éves volt, amikor nagymamája bölcs mondása szerint „bármekkora is vagy tudjál főzni, egy asszonynak tudnia kell főzni” odaállította házi tésztát készíteni és addig készítették, amíg jól nem sikerült.

A főzés iránti szeretetét édesanyjától és nagymamájától hozta mintaként, viszont elmesélte, hogy úgy igazán főzni a kincses városban tanult meg egyedül.

Vendéglátónknak minden ételfogást, amelyet másodszor készít el sosem annyira sikeres, mint legelőször vallotta be.

Elmondta, hogy ő inkább a leveseket szereti elkészíteni. A kedvencei közé tartoznak a brokkoli krémleves, a káposzta és a ragúleves. Második fogásként a legjobban a borsófőzeléket és a csirkepaprikást szereti elkészíteni.

Elárulta, hogy nem annyira fűszerkedvelő, véleménye szerint, ha jó az alapanyag asón és borson kívül nincsen szükség egyébb különleges fűszerekre.

Házigazdánk a változatosság híve és egy receptet sosem készít el ugyanúgy, mindig változtat az ételfogás elkészítésén, hogy ne legyen megszokott és megunható.

 

Négysajtos spagetti csirkével (négy adagra)

Hozzávalók:

  • 7 dkg mozarella
  • 7 dkg trapiszta
  • 5 dkg parmezán
  • 5 dkg gorgonzola
  • 5 dkg cheddar sajt
  • 2, 5 deciliter tejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • Só, bors
  • 400 gramm csirke

Elkészítési ideje: fél óra körülbelül

Elkészítése:

Olívaolajon a hagymát üvegesre pirítjuk, illetve rátesszük a csirkét apróra vágva és együtt készítjük el őket, ameddig készre nem sül a hús. Közben a csirkét megfűszerezzük sóval és borssal ,ezek után előkészítjük az ötféle sajtot: mozarella, gorgonzola, ementálé, cheddar és parmezán.  Közbe odatesszük a vizet a tésztának.

A csirkehúst addig készítem, ameddig a víz teljesen el nem fogy róla és elkezd pirulni, utána beletesszük a főzőtejszínt és az ötféle sajtot és a végén összekeverjük a tésztát a hússal, sajtokkal és ízesítjük tejföllel és vegetával.


Szerkesztő: Bálint Enikő

Fotó: Bálint Enikő

 

Please follow and like us:

Házaló fazék – Dr. Kassay Réka: Mézeskalács ősszel

Dr. Kassay Réka látott vendégül minket és mesélt a szakmáiról, családjáról és a hamarosan következő ünnepek egyik sokunk számára kedvelt mézeskalács nem mindennapi elkészítéséről.

 

 

Bevallotta, hogy szüleitől mintaként hozta magával a tanári pálya felé való orientálódást és áldásként éli meg, hogy a fiatalok körében megtapasztalhatja a munkája gyümölcsét. Az egyetemen oktatott tantárgyain kívül animációs témákban végez kutatásokat és különböző workshopokat tart. Sokszínű egyéniségének köszönhetően jelenleg az Életfa Családsegítő Egyesület irodavezetője is.

Családanyaként azt is elárulta, hogy a szakmáinak köszönhetőem kevés időt tud szánni a főzésre, viszont amikor ideje van, akkor közösen a férjével és a kisfiával készítenek különleges ételfogásokat. Házigazdánk kedvenc ételfogásai közé tartoznak a krémlevesek, rakott ételek és a desszertek. Gyerekkora óta készít tortákat és kihangsúlyozta a közös munka örömét, hiszen majdnem minden héten muffint készítenek a kisfiával.

A hivatásait tökéletesen össze tudja hangolni a sütéssel, főzéssel, hiszen az első sikeres animációja mézeskalács figurákból készült. Vendéglátónk a főzésbe is be tudja csempészni az animációt és el tudja képzelni, hogy az elkövetkező generáció minőségi animáción cseperedjen fel.

Mézeskalács ősszel
Hozzávalók (2 adaghoz):

1 kg. liszt
3 tojás
300 gramm vaj
1/ 4 liter méz
150 gramm porcukor
1 ek. mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj, szegfűszeg, gyömbér)
1 teáskanál szó
dabikarbóna

Diszítéshez:
napraforgómag
szárított cseresznye
gyümölcszsele
mandula

Elkészítési idő: körülbelül 50 perc

Elkészítése:

Egy nagy fazékban össze kell kavarni a lisztet, mézet, tojást, vajat, mézeskalács fűszerkeveréket és a szódabikarbónátót. Ezután össze kell gyúrni a tésztáját és kinyújtani kevesebb, mint egy centire,

majd különböző formákkal kivágni.

Ezeket követően ki kell díszíteni szárított gyümölcsökkel és betenni a sütőbe.

Sütés után meg kell várni, hogy kihűljön és utána zárt dobozban tanácsos tárolni, hogy puha maradjon.

Ez a recept ma reggel 6 óra 45 perckor hangzott el az Agnus Rádióban, újra lehet hallgatni a szerda Déli Magazinműsorban 12 óra 15 perckor. Ugyanakkor megtalálható a Szabadság napilap Életmód mellékletének hasábjain is, valamint a szabadsag.ro oldalon, elektronikus formában. Keressenek meg minket és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elkészítési módját! Mi ellátogatunk az Önök konyhájába!

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Deák Anita

Please follow and like us: