Agnus Rádió

Aktuális – A Szintaxis Lassú vonatok című dala nyerte az Erdély dala versenyt

Először szervezték meg az Erdély dala versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják azt a dalt, amely az erdélyi életérzésről, erdélyi fiatalokról és erdélyi fiataloknak szól. A versenyt a Szintaxis együttes Lassú vonatok című dala nyerte a zsűri és a közönség szavazás alapján. Daluk az ifjúság hangján szól hozzánk. Az együttes basszusgitárosával, énekesével, Bíró Hunorral beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Önértékelésem útja, női est a Pulzus és Re:Geni ifivel

A Pulzus és a Re:Geni ifi szervezésében Önértékelésem útja címmel nyílt női estet tartanak a Pulzus tér helyszínén november 8-án. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A női körről, a témáról és a szervezésről kérdeztük Fosztó Becsky Pannát, a Pulzus projekt-koordinátorát.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Megújult templom, orgona és harang Székelyvaján

Az eltörött harangot megújították, az orgonát és a templomot restaurálták Székelyvaján. A székelyvajai harang, orgona és templom történetéről, valamint a gyülekezeti életről kérdeztük Pápai László Miklóst, a Székelyvajai Református Egyházközség parókus lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – A diplomácia szerepe a háborúban

Miért tartják a béketárgyalást a világ legnehezebb tárgyalási formájának? Hogyan születhet fenntartható és mindkét fél által elfogadott béke? Az orosz-ukrán háború diplomáciai, gazdasági és politikai összefüggéseiről a Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyének vezetőjét, dr. Kiss Rajmundot kérdeztük.

Riporter: Szegedi Csaba
Fotó: Mathias Corvinus Collegium

Please follow and like us:

Aktuális – Fejlesztő játékok gyerekeknek

Természetes alapanyagokból készült fejlesztő játékokat kínál a Kézműves Sarok. Tatár Melinda kezdetben hobbiként tekintett a kézműveskedésre, viszont mára már vállalkozóként is próbál helytállni. Inspirációról, kedvenc motívumokról és anyaghasználatról beszélgettünk, illetve arra is kitértünk, hogy Erdélyben milyen lehetőségei vannak egy kézművesnek, aki szélesebb körben is bemutatná alkotásait.

Riporter: Bíró Hunor
Fotó: Kézműves Sarok Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – A pályaválasztás előtt álló fiatalokat szólítja meg a Dinamit sikerkonferenciája

Sikeres erdélyi fiatalok történeteit ismerheti meg a közönség október 29-én Székelyudvarhelyen. A Dinamit sikerkonferencia előadói között szerepelnek vállalkozók, egyetemi tanárok és közigazgatásban dolgozó személyek is. Mihály Dávid főszervező elmondása szerint a rendezvény lényege, hogy a még pályaválasztás előtt álló fiatalok inspirációt merítsenek, a pozitív példák bemutatásával pedig azt szemléltetnék, hogy érdemes itthon belevágni terveink kivitelezéséhez.

Riporter: Bíró Hunor

Please follow and like us:

Aktuális – Teddy Queen dalpremier és őszi turné

Hajnalban címmel új dalt és videóklipet mutatott be a gyergyószentmiklósi Teddy Queen együttes. 2021-es debütáló nagylemezük óta ez a második szerzemény, amelyet megosztottak közönségükkel. Fodor Lászlóval, az együttes énekesével az idei nyár koncertélményeiről és négyállomásos erdélyi turnéjukról beszélgettünk.

Riporter: Bíró Hunor
Fotó: Teddy Queen

Please follow and like us:

Aktuális – Új ruhát kapott a marosnémeti református templom

Hálaadó istentisztelet keretében köszönték meg Istennek és a támogatóknak a marosnémeti református templom restaurálását az elmúlt hétvégén. A Dévai Református Egyházközség parókus lelkipásztorát, Rátoni Csabát, kérdeztük a templom történetéről és a restaurálási folyamatokról.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Ismét Oviolimpia!

A Csemete Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven újra megszervezi megújulva az Oviolimpiát a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar társszervezésében október 21-én. Az résztvevőkről és az Oviolimpia fontosságáról beszélgetünk dr. Lészai Lehellel, a Csemete Alapítvány alapító tagjával, egyetemi előadótanárral.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Csemete Református Óvoda Facebook oldala

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.