Agnus Rádió

Vétó – Donald Trump és Kim Jong Un találkozója

Az utóbbi hónapok talán egyik legfontosabb eseményének a június 12-ei, az Amerikai Egyesült Államok elnökének Donald Trumpnak és Kim Jong Un Észak-koreai vezetőnek a találkozója igérkezik. Feszült figyelemmel várja a világ a két emblematikus vezető találkozását, amelytől azt remélték, hogy sikerül megoldást találni a már több évtizede tartó koreai konfliktusra.

A találkozóhoz mindkét fél nagy reményt fűz, és igyekszik minden esélyt megragadni a politikai előnyszerzéshez. A hangulat fokozása érdekében, Donald Trump május 24-én váratlanul lemondta a találkozót! Május 25-én viszont már úgy nyilatkozott, hogy “majd meglátjuk mi történik, még a június 12. is lehetséges, mi meg akarjuk tartani”.

Mai műsrounkban Szenkovics Dezső, külpolitkiai szakértővel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettesével beszélgetünk, a koreai félszigeten zajló eseményekről.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2018-06-06

Áhítat – Roma 9,6-13 Mátyásné Kis Katalin a Magyarországi Nyékládháza és Mezönyéki Refromátus Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Cseri Kálmán Tudom Kinek Hittem című könyvéből, a Fogantatott Szentlélektől című részt felolvasta Feischmidt Mária rádionk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2018-06-05

Áhítat -Máté 18,21 verse alapján Pataki Levente, a Bogártelki Refromátus Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül szólt hozzánk Isten igéje.

Beszélgetés hangzott el arról, hogy milyen gyermekehez kötödő bibliai történeteket találunk az Ó és Új szövetségben, valamint mit tanulhatunk ezekből. Meghívott Hajdó Tímea a Kendilónai Refromátus Egyházközség lelkipásztora volt.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2018-06-04

Áhítat – Róma 8,31-39 Mátyásné Kiss Katalin, a magyarországi Nyékládháza, Mezőnyéki Refromátus egyházközség lelkipásztorának áhitatán keresztül szólt Isten igéje hzzánk.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon, Régi Helységek Mai Üzenete címmel Lörincz István református lelkipásztor könyvéből, a Korinthus című rész második részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Credo 2018-06-05

Áhítat – Márk 4,26-29 Áhítatot mondott Hajdó Tímea a Kendilónai Református egyházközség lelkipásztora.
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből A Keresztyén Református Megbízott című fejezetből, A Hit keresi a megértést című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Aktuális – Gyermeknap az Aksza Házban

Gyermeknap alkalmával az AKSZA Ház gyermekeivel KINGRICA dalolt- játszott.
A gyermekek számára az ajándékozást Vígh Beáta ajánlotta fel.
Szabó Kingával rádiónk munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.

Please follow and like us:

Aktuális – Önkénteskedni Afrikában

A közösségi festés, mint kommunikációs eszköz- főként ezt viszi magával a számtalan lelki és kézzelfogható ajándékok mellett Szidónia, aki augusztus 8. és 23. között Kenyába utazik egy romániai önkéntes csapattal, valamint a Grace nevet viselő amerikai civil szervezet támogatásával. Az 5 éve dédelgetett afrikai álom részleteiről, SidoniArt nevű projektjéről, illetve megható apró történetekről is mesélt a hétköznapokban is lelkesen önkénteskedő Rusu Szidónia. Emellett azt is kiderítettük, hogy milyen módon járulhatunk hozzá mi is, itthonról az afrikai gyerekek illetve az árvaház támogatásához.
Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

Please follow and like us:

SOS Magazin 2018-06-04

Mai SOS rovatunkban a hallássérültek között szerzett élményeit, és tapasztalatait osztotta meg a hallgatókkal Dósa Anett, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet másodéves hallgatója.

Please follow and like us:

Látogató – Bőrbetegségek

Látogató című egészség- és életmódmagazinunkat közvetítjük, amelyben ma a bőrbetegségek témakörét járjuk körül.
Rovatunk a Kárpát-medencei református rádiók együttműködésének keretében készült.

Please follow and like us:

Credo 2018-06-04

Áhítat – János 6,14 Áhítatot mondott Hajdó Tímea, a Kendilónai Református egyházközség lelkipásztora.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyén Református Megbízott című fejezetből, A Halál és az Újjászületés Retentő Órája című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.